Harmadik Szektor

A Harmadik Szektor egy hosszú távú kutatás, amelynek célja három magyarországi közösségi kezdeményezés (Auróra, Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó, OFF-Biennále Budapest) történetének, motivációinak, módszereinek és tapasztalatainak feltárása a tudásmegosztás és egy új kulturális paradigma megvalósítása céljából. A dokumentarista eszközöket alkalmazó projekt célja egy dokumentumfilm, egy a civil szerveződés kérdéseivel foglalkozó online dokumentum-adatbázis, hosszabb távon pedig egy olyan mobil, befogadó közösségi hely létrehozása, amely a kultúra és művészet újrapoziconálása által és azon keresztül fogja össze a civil társadalom és a demokratikus közélet helyreállításán munkálkodó társadalmi csoportokat.

A projektben részt vevő közösségek és egyének a készítés folyamatát egy közösségépítő tevékenységnek tekintik.

A Harmadik Szektor az OFF-Biennále Budapest keretei között egy 12 részes online videó-sorozat és egy nyilvános esemény formájában mutatja be a kutatás első fázisát a következő kérdések mentén:

Hogyan valósítható meg a demokratikus működés mikroszervezeti szinten, és milyen hierarchiákat termel ki? Milyen közösségfogalom képes egybetartani egy önszerveződő közösséget, és milyen módon képzelik el a civil társadalmat? Mennyire zártak, és tevékenységük miként tehető nyitottabbá, illetve miként biztosítható a valós részvételiség? Hogyan és meddig tarthatók fenn a civil tevékenység alapját képező önkéntesség energiái? Milyen álláspontok jellemzik a grassroots-kezdeményezések politikumhoz való viszonyát? Milyen missziót fogalmaznak meg e közösségek, és melyek jelen pillanatban a legfontosabb elvi problémáik, kérdéseik?

A Harmadik Szektor:

  1. nem hisz abban, hogy az aktuális magyarországi illiberális-nacionalista-etatista kultúra-modell egyetlen alternatívája egy hierarchikus-profitorientált-neoliberális szellemiségű kulturális berendezkedés;
  2. nem hisz abban, hogy az állami forrásoknak az elmúlt években lezajlott kisajátítását követően a magyar képzőművészeti kultúra jövőjét kizárólag a forprofit galériahálózatra, a nagyvállalatok szponzorizációs hajlandóságára és a felső tízezer tagjaiból kikerülő gyűjtői potenciálra lehet és kell építeni;
  3. nem hisz abban az elitista művészetfogalomban és gyakorlatban, amely a társadalmi folyamatokat közvetve – a szokatlanság és abszurditás eszközének az egyén gondolkodására kifejtett hatásán keresztül - reméli befolyásolni, elhatárolódik a közteret uraló politikumtól, miközben nem kérdőjelezi meg saját függőségét a tőkétől;
  4. cinikusnak és etikátlannak tartja a civil emberi és anyagi források átirányítását azon tehetős réteg felé, akik a művészetben csak egy tőkebefektetési formát látnak;
  5. nem hisz abban, hogy a civil társadalom formalizált közösségépítő panelek alkalmazásával, valamint korporatista menedzsment-technikákkal és szellemiséggel építhető;
  6. nem hisz abban a kulturális pozícióban, amely a forrásbiztosítás reményében elkerüli a konfrontatív politikai állásfoglalást;

  1. hisz egy olyan társadalmi modellben, amely az elmúlt 25 év politikai elitjének történetileg meghatározott, két pólusú versengésén túllép, és a rendszerváltás óta felnőtt nemzedék élettapasztalataira építve meghaladja annak kettősségét, a befogadás, valós önszerveződés, horizontalitás, hozzáférés, részvételiség, társadalmi szolidaritás, valamint a nemzetköziség értékei mentén;
  2. hisz az állam kultúrafenntartó felelősségében, ugyanakkor követeli az állami forráselosztási gyakorlatok oly módon történő átalakítását, ami a kulturális és gondolkodásbeli sokszínűséget és a széles körű hozzáférést biztosítja az ideológiai kirekesztéssel szemben;
  3. olyan művészeti gyakorlat kialakulását kívánja elősegíteni, amely a politikai stratégiák kisajátításán keresztül aktív és közvetlen hatást fejt ki a társadalmi folyamatokra, és nemcsak a jól szituált, fizetőképes középosztály igényeit elégíti ki;
  4. nem tartja cinikusnak azt a művészeti gyakorlatot, amely a rendelkezésre álló kulturális – szimbolikus és valós – tőkét társadalmi folyamatok alakítására fordítja;
  5. hisz a kultúra és a civil társadalom egyéb szereplőinek spontán, személyes, aktív és tapasztalat-megosztáson alapuló együttműködésében;
  6. hisz a művészet politikai illetékességében, a kultúrát a demokratikus berendezkedés helyreállítása és fenntartása egyik hatékony eszközének tekinti.